akinek van gyereke, talán megerősíthetne, vagy megcáfolhatna a következőkben.

adott a játszótér. benne a sok gyerkőc. bár az is tanulságos, ha nincs gyerkőc. adottak a játékok, melyek meglétéről annó dönt az önkormányzat, a megbízó, a kivitelező. annak mikéntjéről és statisztikájáról viszont egységesen beszélhetünk. mindig van, amire mászhatnak, amin lóghatnak, amivel hintázhatnak, libikókázhatnak, pöröghetnek, csúszhatnak. alaptípusok. az már csak plusz, ha van mire felmászni és abban randalírozni. no és akad némi semmitevés a közepén és a bélázás, ami a tér körül való bóklászást jelenti.

ami ebben az egészben engem érdekel, hogy melyiket választják, mert árulkodik az alaptípusokról és a halmazok variációjáról, illetve méretéről. ha van 10 egységnyi eljátszhatóság, miképp is oszlik meg?

a legtöbb gyerek a lehetőségek függvényében csoportosan őrül meg. ilyenkor kedvenc a várban tolongás és ordibálás lefelé a maradéknak, hogy "hülyemajmok" meg "enyém a vár, tiéd a lekvár". nyerő még a csúszda, főleg azoknak, akik egy kis csoportos önállóságra vágynak, feleszik magukat két méter magasra, hogy háromtized másodperc alatt leérjenek oda, ahonnan indultak. közben valami megmagyarázhatatlan okot találnak a vinnyogva röhögésre.

sokan szeretik a libikókát, ami élvezetes dolognak tűnik, leginkább a sebesség és a baleseti kockázat növekedésével párhuzamban. föl és le. ha ezek a figurák nem lesznek szexmániások, akkor passz. ráadásul a kamasz lányok is ezt választják sokszor, amikor bebandáznak suli után nosztalgiázni és megbeszélni, amit ilyenkor meg kell.

hinta, vagyis előre-hátra. talán ez a legérdekesebb, mert olyan inerciát és pályát váasztanak az ebbe ülők, ami önmagában hordozza a dolgok folyamatos odavissza értelmezését. mondjuk elég szuverén, mivel a külső rendszerből nézve kissé egyhangúnak tűnik a látásmódjuk. a "hintába ültet" és a "kiesik a hintából" talán ezért jelent mindannyiunk számára igen érzelemdús állapotot.

annak idején, amíg volt rá lehetőség, vajon hányunk állt rá a mókuskerékre, hogy egy perc alatt tizet öregedjünk? mai napig sem értem, mi volt ebben a nyerő, hogy felszállás és egy nagy levegővétel után az ember olyan sebességgel kezdte taposni a forgó dobot maga alatt, megfeszített karokkal, hogy pár perc elteltével messzebb köpte a tüdejét, mint valaha. színtiszta mazochizmus. én is csináltam rendre. de érdekes, hogy a mókuskeréknél sosem kígyózótt sor.

apparátuspárti az, aki hajlandó a megmondott kereteket törvénynek tekinteni, azonban nem használni semmi játékot, csak lebutított formában kergetőzni azok között. hogy a megvallott kereteket diktáló felügyelet minek tekinthető már csak fantázia kérdése.

mindebben csak annyi a mondanivaló, hogy 90 éves korunkig milyen játékokat választunk, mire mászunk fel, hogy viszonyulunk a többiekhez.

ez elég unalmas lett. de legalább rövid.

 nem emlékszem rá korábból, de ez vicces, hogy a bejegyzés ablakban "a nőies oldalam"-ról propagál a felírat. 

na mindegy, az jutott eszembe az elmúlt egy év alatt, hogy amikor levágom a lábujjamról a körmöt, akkor valóban ezt teszem-e vagy inkább magamat vágom le a lábkörmömtől?

az alulolvasottság helyesírási hibákat szül, a "túlolvasottság" pedig nagyfokú önállóságot. hovatovább szuicid emancipációt a szexuális szuperegó szintjén. a végén baszatlanságot, a legvégén pedig a "legnagyobb lúzer viszi a legjobb csajt" szituációt. tehát az ideális* férfi mindig ezzel kezdi, biztonsági okokból: szeretsz olvasni?

.....

* Remarque-féle értelmezésben

az utóbbi időben sok mindenen gondolkodtam és jegyeztem is le, de valahogy egy sem akad köztük, amit be mernék ide rakni, mert hemzseg a nemi identitástól és sztereotípiáktól, ami szokás szerint kiveri a biztosítékot, kábé úgy, mint amikor leírja az ember, hogy egy meg egy az kettő és amikor megmagyarázza az ember, akkor még azért is ő rá haragszanak, hogy létezik olyan, hogy matematika.

úgyhogy maradjunk a túlélés első szabályánál: hát mi van veletek, drága tubarózsáim? :)

a tökéletes együttlét, olyan, mint a citibank:

beteszem, kiveszem... ráadásul ingyen.

ami bent marad, az a THM.

Meddig mehet el egy kereskedelmi csatorna tartalomban, mire valaki kimondja felette az ítéletetet? Az ORTT csak a szabályok betartását felügyeli és igyekszik olykor büntetéssel betartani. A tartalom szabályzásáról azonban a nézőknek kellene tenniük, ez viszont rosszabbul megy nekünk, mint az említett szintén kritizálható intézmény.

Ma tíz percet leültem a tévé elé, lássam, mi az, amit honfitársaim kapnak reggel 7 és 9 között. A következőt sikerült kétszer öt percben:

Pákót megtalálták, hogy van egy zabigyereke. Állítólag. Tagad. Műsorvezető picsák csesztetik, "ez azért gyanús" címkével szegény marhát.

Gomeznek hat gyereke van, Koko is látta anno egy szőke bigével, amikor az országban volt 8 napra. Ejha, ez azért már kemény...

Deutsch Anita levágatta a haját, elvégre 8 évenként megújítja a külsejét. Meg hát csak így lehetett bevállalni az orrpiercinget.

Itt álltam fel, kár volt belém a kávé. Ezt hogy bírják emberek? Ami még nagyobb kérdést vet fel bennem: ezek a szerencsétlen figurák hajnali négykor felkelnek, hogy lenyomják ezt a szart? A torkán, aki odatartja...

 -alszol?

- még nem...

még nem. nem, soha. nem alszom soha. szememet lecsukom, gondolataimban elveszek.

szemem nyitva. ijesztően, vakon bámulom, azt amit belül tapintok. elmém ragyog, mégis tompa. látom a sugarakat, de te csak azt látod, mintha világtalan lennék. azt hiszed alszom. álmodom. azt hiszed, én vagyok a fény...

álmodom mindezt. álmodom, hogy alszom. álmodom, hogy azt hiszed: alszom. azt hiszed álmodom.

ébren vagyok. szememet lecsukod. szemedet kinyitom.

a forrás vagyok. csak visszafelé.

Az odáig rendben is volna, hogy süt a nap, és lágy szellő és szűrőig szívom a cigit, mert olyan jó itt kint a teraszon, de mi a fene történik ott lent az udvaron?

Van egy film, már ha filmnek lehet nevezni, a címe nem jut eszembe, youtube-on kaptam a linket egy barátomtól. Bemutatja a pénz útját a hatalomtól indulva. Nehéz ebben a témában jót csinálni (anno közgáz szigorlat előtt is egy nappal még mindig nem ment a fejembe, hogy hogy az istenbe is van, hogy csinálunk pénzt és akkor egy kicsit minden más lesz). Cusack is megpróbálta a War Inc-ben, legalább olyan pocsék lett, mint amilyen hosszú és fárasztó (agyzsugorító) az említett másik, dokumentum jellegű, aminek hiján vagyok a címét illetően perpillanat. Kemény menet, de tényleg nem történik másként, mint hogy valami kell a "hatalomnak" (pfúj ez a neuro lingvisztikus általánosítás), úgyhogy gyárt pénzt magának és megveszi, pontosabban elveszi, mert ahogyan pénzt ad, azonnal adósává válsz, hisz a pénzedről ő dönt, ő kezeli és veszi el az értékét, ha azon múlik az ekg-ja.

A napom 24 óráját hasonképp zenészekkel, képzősökkel, írókkal, vagyis szellemiségből élő, élni próbáló emberekkel töltöm (ki). Panaszkodnak. Pontosabban, néznek értetlenül, hogy mi a fene történt. Eddig is voltak nagy művészek, akik nélkülözni kényszerültek, de most éppen az is nélkülöz és értetlenkedik, aki pénzénél volt, mert ették, amit csinált. Félő, lassan beköszönt az a korszak, amit Fekete Jenő barátom, az élő blueslegenda úgy szokott ironizálni, hogy moly vagy te is, hát eddablúzt!... de én félek, hogy a torkomon akad a gomb.

Inkább szívok még egy nagyot a cigimből és kipöffentem, bele a legkövérebb felhőbe, hogy olyan gondtalannak tűnő legyen itt lent, mint amilyenek látszik odafönt.

utóirat, amely egyben jótanács: ha a rendszert érteni akarod teljes egészében, csak akkor van értelme, ha megb.szni akarod. különben csak időpocsékolás. mint hal a vízben, érezheted az áramlatokat, mégha nem is látod, hisz a vihar, ami a víz felett tombol, végül átrendezi a tengerfenéket is. inkább csak ússz, ússz az árral és örülj, ha kifognak, vacsorának még jó lehetsz.

pluszminusz 1.

hétfő. már rosszul kezdődik, de nincs olyan helyzet, amiből ne lehetni kitörni (lásd: Redbelt). tippek és trükkök a hétfői nap feldobásáról később.

sokféle gén létezik az Univerzum fajaiban. az egyik legérdekesebb számomra az emberiben található. a neve: neon gén. egy olyasfajtáról van szó, amely neon módjára tud világlani, azonban csak egy bizonyos spektrumban észlelhető, és azon belül is csak bizonyos emberek számára. többnyire bénázással köthető össze. ezt a gént látjuk/érezzük, amikor egy - mondhatni - sikeres vagy a siker kulcsát magában hordozó személyre ránézünk és mégis azt feltételezzük, hogy egy lúzerrel van dolgunk. csak épp megmagyarázni nem tudjuk ezt a látens viszonyulást. a másik hasonlóan érdekes gén a pedagógus gén. miről is beszélek?

van az életben olyan helyzet, amikor elágazáshoz érkezünk és döntést várunk magunktól (vagy környezetünktől), hogy merre és hogyan?

van az életben olyan helyzet, amikor számunkra megmagyarázhatatlanul, az életet kissé gyermekien látva (mondhatni idealizáltan) olyan naív döntést hozunk, ami inkább beszél arról, hogy végtelenül szentimentálisak vagyunk, semmint valóságközeliek?

van az életben olyan helyzet, amikor azt reméljük, hogy a világ folyásával, törvényeivel, kényszerűségből lefektetett szabályszerűségével szemben igazat ad nekünk mindenki, akkor is, ha hülyegyerek módjára cselekszünk?

ha mindhárom kérdésre a válaszunk igen volt, akkor elmondhatjuk magunkról (-nak...), hogy rendelkezünk pedagógus génnel. ez a gén ugyanis nem a tanításról vagy az okításról szól, hanem arról, hogy képesek vagyunk egy idealizált elvet követni, kérdésfelvetés nélkül (óbazmeg, dogmatika, jessz). ezáltal hajlamos az ember egy szorult helyzetet nem a racionalitás alapján kezelni, megoldani, feloldani, hanem kiválaszt az ego - szinte védekezően - egy megoldásnak látszó  pontot, elkezd arra rendeződni és várja, hogy minden ekörül majd origónak tekinti az ő szabadon választott nulláját. mintha magunk dönthetnénk el, hogy hova szülünk inerciarendszert, a már fenálló viszonyulások ellenére. bízisten, indítani kellene egy pragmatikai tanfolyamot, ahol az ember pszichoszakemberként feltérképezi az illető viszonyulását a környezet jelrendszerével, mondván, hogy szemantikai problémákkal küzd az egyén a mindennapokban (asszem, kötelezőként ajánlhatom mindenkinek az I "szív" Huckabees c. filmet vagy azon mondat mantrázását, hogy: "mindenki hülye, csak én nem").

tehát az illető nyakig áll a szarban és azt mondja, hogy akkor én ezt csinálom. a világ viszont nem módosul csak ő miatta. no de miért nem?

azért nem, mert az életünk nem egy libikóka. aki így érzi, az a hektikus személytípus csupán, reakciói sosem egy hosszútávú folyamat (múltban győkeredző, jelenen átívelő, jövőhöz hozzáidomuló) generátora, hanem csak a rövidtávúaké. vannak ugyan ellentétes irányú, de mértékben hasonló amplitudójú tettek és következmények, azonban ezek sosem kiegyenlítik egymást és teremtik meg a zérus közeli állapotot, hanem csupán egymásra pakolódnak és hoznak egy statisztikai átlagot, ami kicsit sem segít mérni a valóságot, hiszen legjobb esetben is csak ok-okozati függést látunk kronológiailag: elloptad az órámat? aztán kaptam egyet tőled ajándékba? és akkor most ettől jóban vagyunk? nem, mert féreg módon megloptál. nem ragozom.

tehát a pedagógus gén, amely nem más, mint a világ 1.1-es verziójú látásmódja, csupán arra elég, hogy megtanítson bennünket késsel, villával enni. azt már nem, hogy ne döfjük vala hátba a másikat.

pedig egyszerű matek az egész. mint mindig.

az eredmény zérus. hát persze. nem komplikált, nem több tényezős feladvány, csak egy változó játssza az igazi szerepet, kivéve, ha tudathasadunk éppen, mert jobb dolgunk nem lévén. multinál dolgozók ez esetben előnyben. az ilyen barátaimnál, ismerőseimnél mindig skizofrén hajlamokat is látok rendre.

szóval egy tényező alakít itt igazán, mégpedig TE. - döntsd el, mit akarsz, nézd meg mi kell hozzá, vagy nézd meg, mid van és találd ki, mi jöhet ki belőle. (amikor ezt nekem mondják, szoktam asztalt borítani)

nézem itt a galériákat és megvallom Hölgyeim, nem udvarolnék fenntartások nélkül egyiküknek sem, ha úgy hozná a sors. ugyanis egy darab férfiről készült képet sem látok egyetlen mappában sem!! ez sajnos két dologra enged következtetni:

1. annyira a nőies oldalukra koncentrálnak, hogy elfelejtik a plusz-mínusz egymást zérushoz közelítő szabályát (igaz, ha a nagy a nullától való távolság, egy nem megfelelő amplitudójú faszival kezd az ember, távolabb is kerülhet a boldogító nullától. ezt a szóösszetételt még asszem fogjuk hallani, jogdíjat kérek könyörtelenül.)

2. mindannyian kiegyensúlyozott szingli életet élnek és még a az ábrándozás csírája sem materializálódik egy jóképű férfi fotójának formájában.

Ráadásul, az még engem is meglepett, aki azon sem ütközik meg, hogy ha két alfahím kerül egy társaságba, abból egymás lelki szopkodása szinte törvényszerű, hogy a bejegyzésekhez fűzött kommentek közül, csak arról kapok értesítést, amelyet én követtem el. (vagy feltörték a postafiókomat.)

Talán egy kis magyarázatot követel az előbbi fantazmagória, ami nem is annyira a képzelet szárnyán született, mint inkább a vészesen alacsonyra csökkent thc-szint miatt.

Egy új világ megszületése, amely impulzusok, percepciók és egy egyéni eszme mentén leli meg sikerét, vagy éppen hitvallását, mondhatni évezredes forgatókönyv. Filmeket hívva segítségül, állítsuk csak szembe mondjuk Scorsese Aviátorát és Till Lutherét. Az előbbinél olyan hős épülését, avatását és eltiprását követheti az ember nyomon, aki belső ellentmondásaival és szükségérzetével matekozza ki számunkra a lehetséges Egyet. Luther története azonban onnantól indul, hogy szívét, lelkét és alázatát (vedd összesen: egészét) az Úrnak adja. Elbagatelizálja a személy előtörténetét, vétségeinek sokaságát és nagyságát az akkori "hiedelem" tükrében egy villámcsapástól való félelem okozta pánik okán.

Valóban így választjuk a számunkra üdvös tisztaságot? Innentől lesz az ember a jó és erényes út követője? Manapság inkább statisztikát készítünk és ez alapján keressük a nullát. Pszichiáterrel társalgunk és átereket boldogítunk, ha ráeszmélünk, hogy 20 évvel ezelőtt kisiklott életünk újabb csomóponthoz érkezett, nem leljük merre tovább, no és hogyan?

Pedig ez sem nehezebb semmivel egy fülbemászó slágernél, ami ugyan ötnegyedben lüktet, de a hangsúlytalan ötödik négynegyeddé varázsolja a létezést. Mi lenne, ha minden ötödik, különleges tettünket szó nélkül kanyarítjuk bele a virtuálba, hogy mindenki más a tökéletes ritmust lássa, amelyet mosolyogva kísér térdét csapkodva a köz.

Akkor igyekezzünk úgy élni, hogy más is tudja hozzánk a ritmust? Igen, hisz egyszerű matek ez, csak halkan számoljunk, nehogy a halmaz éber őrünk legyen.

Nem trendi a gondolkodásom. Sajnos. Például egy óvatlan pillanatban tudok EMOssá lenni, amikor leveszem a gagyi, de kedvenc fagyöngy karkötőmet (ez lenne a nőies oldalam férfi létemre?) és a megnyúlt gumi csíkot vág a csuklóm belső oldalára a másik sor gyöngyéllel: dettó olyan, mintha egy 32 öltéses rekonstrukció díszelegne az ereim felett. Kár, hogy a szemembe nem tudom lógatni a nemfekete hajamat, ellenben a reggeli kávéskanállal.

Egy lehetséges populáció-axiómán törtem a fejemet, amikor kocsibafészkelődtem és elindultam a festők városába, hátha a mai nyugalmat az éjjeli hacacáré előtt ez hozza meg. Épp ügyesbajosan kikerültem kilencvennel egy döglött sünit a többsávoson, amikor ezen kezdtem töprengeni:

fejlesszünk ki egy szérumot és egy virtuális világot. A szérumot adjuk be nagyon-nagyon sok embernek, majd kössük rá őket kómásan egy virtuális világot generáló gépre (női agyalaplap vs. férfi...) és lássuk, ki mit hoz ki magából, ha az el(m)éje táruló helyzet arról szól, hogy eljött a világvége, az emberek többségét a használtkutyatelephez hasonlóan elaltatják, ha értelmetlen a létük. Vajon miképpen ébred fel egyesekben a szunnyadó énjük s kezdik előről tudásuk, képességük és az újonnan alakult helyzet felelősségéből fakadóan a világ helyreállítását.

Talán, aki eddig nem tett nagy dolgot tevőlegesen, sem ténylegesen, az most összekapja magát, s élére áll tömegeknek, hogy a következő, feltételezett Kánaán vezesse övéit, s lesz, aki megbukik a vizsgán, mert terveiről lehull a lepel, hogy a látszat ellenére csakis önnön érdekeit tekintette irány- és mérvadónak.

Akárhonnan nézem, egyszerű matek ez is. Ha kilátástalan helyzetbe kerül az egó, talán szövetségre lel a lélek is.

Valentin napja az önzetlen szeretetről és oltalomról szól elméletileg. Ehelyett hülye lufikkal aggatják tele a várost, pirosban úsznak az ajándékboltok. Némelyik már úgy néz ki, mint egy kiforgatott punci. Illuzióromboló. A költőket elkergetik a városból, a szemlesütés dívik.

Az ideális program - Valentin napján - idősek otthona-látogatás lenne és idegen nők ölelgetése. Egyszerű matek ez.