Szöszke, kis 5 évesemmel elmentünk a melegítőkonyhára "ügyintézés "céljából. - kicsi "Szöszkém", mindig vonzódott hozzám, de most különösen keresi a felnőttek közelségét!

Ő egy ideális családban élte eddigi életét, de június közepétől ketten maradtak édesapjával..........Édesanyját, a  szép szőke,kedves, okos, szeretetreméltó és szerető  ÉDESANYÁT elvitte magával  korunk írtózatos betegsége!

A család diszkréten kezelte a betegség idején is a viszafordíthatatlan tragédiát, nem hangoztatták úton -útfélen, milyen rémség leselkedik rájuk! .........Kicsi "Szöszkém" ,annyit tudott, látott, érzett, hogy Anya fáradt, mert beteg!   - Kérdéseinkre, hogy anyuci hogy van? -  Kicsit jól. - Kicsit rosszul.- válaszokat kaptunk, de nem is firtattuk.

A tragédia bekövetkeztekor nem tudta, hogy  imádott anyukája nincs többé!.........Elment!..... Szerettünk volna segíteni az Édesapának  és kicsi 5 évesemnek, de hogyan?....Mi az óvodában nem beszéltünk erről a kisgyermekkel . Az édesapával, annyit , hogy el kell mondania a számukra legalkalmasabb időpontban és a kicsi korának megfelelően......Egyetértettünk.

A téma tabu volt számunkra !  - A temetés előtti napon apa bejelentette, hogy " SZöszke" holnap nem jön óvodába, mert "vendégségbe "megy.   / Nem akarták, hogy résztvegyen a temetésen , majd kettesben kimennek hozzá és 3-an újra együtt lehetnek./       -       A konyhán  együtt intéztük a másnapi létszámot, amikor édes, kicsi virágszálam megszólalt : - Az én  ANYUKÁM AZ ÉGBEN VAN!

 -Igen Drágám! Ott van az angyalkáknál és onnan vigyáz Rád!

A gyerekekkel a Húsvéti ünnepkörről beszélgetünk. 

Körben ülünk a szőnyegen és a szabály szerint,  az a kisgyermek beszélhet az adott témáról, aki a kör közepén sétálva, elmondja az eszébe jutott gondolatokat.

- Nekem az jutott eszembe, hogy a nyuszinak nagy füle van! - lelkendezik Balázs - megáll, rövid gondolkodás után folytatja :  -  Azért olyan nagy, mert tud vele takarózni és integetni !

                                                         Piros kendő pi-pi-pi,

                                                        alatta van valami, két kis egér,

                                                        meg egy nyúl, kimehet az Ifiúr!

Süss ki Nap fal alá,bújj el hideg Föld alá!  - Énekeltük torkunk szakadtából,már hetek óta az óvoda udvarán,várva az idő jobbrafordulását.

Végre meghallgattatott könyörgésünk és száz ágra sütött ki a nagy forró égitest!  Én pedig, elővehettem a téli álmukból ébredező udvari játékokat.  -  Előkerültek a homokozó játékok, biciklik, rollerek a gyerekek nem kis örömére.

A kora tavaszi hóesésből kint felejtett szánkót,  jó mélyre dugtuk - ne is lássuk decemberig! Nyüzsögtek a gyerekek, mint kasban a méhek. -  Megindult a közlekedés óvodánk kicsinyke, két sávos zebrával felfestet, jelzőtáblákkal ellátott  "főútvonalán".-  egyszer csak , egymásba szaladtak a rollerek, biciklik! -  A gyerekek ott feküdtek az aszfalton ,mig egy nagycsoportos társuk , minden hang nélkül hadonászik előttük - imitálva, hogy fegyver van a kezében- megállítva a forgalmat. - Odafutok, hogy megnézzem mi történt? - Miért akadályoztad meg a továbbhaladást? Mit hadonászol te itt?- kérdezem a nagy fiút. - Hát én,most terroristázok! - jött belőle a legnagyobb természetességgel a válasz.

Félre állítottam, hogy máskor ilyen butaságot ne csináljon - hiszen láthatja, hogy  társai elestek és megis sérülhettek volna! - Sőt!  Téged is elsodorhattak volna! - De én , most  terrorista vagyok! - hangzik el a válasz a maga természetességében.

- Tudod mit!  Legyél inkább közlekedési rendőr és , akkor te irányathatod a balesetmentes közlekedést! - Próbálom őt meggyőzni és jobb belátásra bírni. - De, az olyan uncsi! - és indulna tovább - Ki jön velem terroristázni! - játékba  hívó felkiáltással.

- Most én vagyok a rendfenntartó és megtiltom, hogy akadályozd a gyerekek biztonságos közlekedését! - mondom határozottan. - Ha te is szeretnél biciklizni, állj mellém, és az 5. kör végén átadja neked valaki a biciklit!   -Csak légy türelemmel! 

Elgondolkodom én is, hogy ez az ártatlan kis szerepjáték ,  igazira válva , vajon néhány év múlva, előjöhet-e valakiben vagy valakikben itt a közvetlen közelünkben?  - Isten őrizzen meg mindennyiunkat, még a gondolatától is! -  Szegény moszkvaiak!  És szegény mindenki, aki valaha álodozatává vált egy-egy fanatikus merénylőnek!

- Azt, azért mégsem!  -  " Esik a hó nagy csomókban, veréb mászkál lent a hóban."...Nemes Nagy Ágnes szavai csengenek fülemben, amikor március idusán  óvodásainkkal sétálunk a Nemzeti Múzeum csodálatos kertjében .  

Ez a márciusi hó sem vette el kedvünket, nemzeti ünnepünkre való készülődéstől.  Az óvodában  festett nemzeti színű zászlókat vittük nagy örömmel a 162. évvel ezelőtt élő forradalmi ifjúság megmozdulásainak   és   a  Szabadségharcban   elesettek  emlékére.

Igazi ünnepi készülődés fogadott bennünket!  - Rajtunk kívül mások is elhozták kis zászlaikat, trikolór szélforgóikat, papírból készített kokárdáikat.  ...Mintha, csak bennünket vártak volna a kertben ! Korabeli ruhákba öltözött fiatalok fogadták kis csoportunkat,   kedvesen,  méltóságteljesen a közelgő ünnep tekintélyét, emlékét megőrizve.  Az akkori ifjak:  hazafiságát, bátorságát, tettrekészségét, hősiességét, empátiáját, életszeretetét sugározva a kicsik felé, a felnövekvő nemzedék felé!

A szakadó hó sem tántorította el a kertben összeseregletteket a népzenére való tánctól,a lovak simogatásától és a csatajeleneteket hűen tükröző terepasztal megcsodálásától!  Köszönjük a szervezőknek, hogy gondoltak az éppen odatévedő emlékezni és tisztelegni vágyó felnőttekre és a még csak most nyiladozó, kicsi márciusi ifjakra!

Gáspár J. rövid versével kezdem:

                  Nagyon szeretem a telet!  Kivált, ha szánkázni lehet!

                  A tavasznak nincsen párja! Azt mindenki alig várja!   

Most,hogy ilyen szerencsénk van a bőséges havazáshoz - ki is használjuk a téli örömöket! 

A frissen hullott hóban   Hóangyalkák kelnek életre kis óvodánk hófehér kertjében. Élvezzük a tél adta piheséget, fehérséget, puhaságot, tisztaságot,frissességet,csúszósságot,jegességet, minden séget,minden ságot!

Görgetjük a hogolyókat hóembernek, lapátoljuk, döngöljük a hóvár falait....Megdolgoztunk,elfáradtunk ,megizzadtunk, de kész a vár!   - A tornyára kell tűzni egy" lászlót"!-kiabál Lilikém.

-Mit ? Lili?   - Egy "lászlót"! -   És  szalad,  egy őszről maradt leveles faággal,hogy feltűzze a vár tornyára.

- Lilikém! -Talán  zászlót!? - Nem az olyan nehéz!- mondja Lilikém és próbálgatja a nehezen kiejthető  "Z" -hangot

 Elmúlt a nyár itt az ősz, szőlőt őriz már a csősz...kezdhetem hósszú hallgatás után -e gyermekmondókával bejegyzésemet.

Szép,hosszú "aranyat izzó" nyarunk volt, de nyári leheletével még most is lágyan símogat bennünket.

Talán ezért van az, hogy régi óvodásaink szívesen visszalátogatnak az ősz kezdetén hozzánk és nosztalgiázva az óvodáról,de boldogan mesélnek az iskolai tanév kezdetéről.

  - Igen a tanév kezdés mindig tele van izgalommal, reménnyel, szorongással. Az óvodás  és iskolás évek  végén az érzés nagyon erős bennünk - végre vége!  Később,hiányzik a kis közösség ahol életünk egy részét eltöltöttük.

Szerencsés esetben 5 évenként találkozhatnak a volt osztálytársak. a kivétel.mely erősíti a szabályt az  50 év.

A hét végén részt vettem férjem osztálytalálkozóján. Csodálatos őszi idő fogadta a Hajta tanya öreg diákjait Jászberényben a Neszűrben. Én mint kívülálló vendég megilletődötten figyeltem a kíváncsi tekinteteket,ahogy keresik egymáson 50 évvel ezelőtti vonásaikat. - És minő felfedezés! Hiába az 50 év!  A 21 -es létszámból megjelent 9 fő -semmit sem változott! 

Mindenki megmaradt olyannak, amilyen volt!   - Az ősz haj, /férfiaknál/ a hiányzó fogak, vastagabb derék, egy két betegség mit sem változtatott az őrzött képen!

Ittuk szavait öreg,de nem vén tanítójuknak,aki önmagát meghazudtolóan vetekedett tanítványai fiatalságával,észjárásával! 

Egyszerűek, kedvesek voltak mindahányan!  Most eldöntötték,hogy nem várják meg a következő 50 évet, mert minden évben találkozni kell! - Kiváltképpen azért is mert a szervező diák 104. éves édesanyja is ott lesz!

- Mikor? -  Jövőre,május végén,a választások után ! Adta meg a pontos dátumot a kedves,ereteljében lévő " Vitéz" tanító bácsi.

Megyünk, ott leszünk!

Ricsikém, az én kis elsős óvodásom cinkosan,vigyorogva érkezett édesanyjával két kis öccséért az oviba.

- Szia Éva néni!  - Szia Ricsikém!  De rég nem láttalak! - Mesélj , mizujs!?

- Régi szép idők! - mondja gondterhelten.- Jó lenne,még óvodába járni! - és újra felcsillan okos tekintete- emlékszel, mikor azt mondtad.....Sabát!......-a háttérben édesanyja azt gondolhatta ,valami egyezményes jelbeszéd van közöttünk, ezért elmeséltük hogyan született ez a Kazinczit meghazudtoló új , számunkra értelmes szó.

Már az elmúlt tanévben is hosszú volt a tél nagyon és már untuk az öltözködés,vetkőzést.  Az udvarról beérkezve,mindig el kellett mondanom a vetkőzés sorrendjét,mert mindig akadt valaki, aki a csizmájával kezdte és zokniban,nagykabátban,sapkában álldogált az öltözőben.

Persze, nem csak a gyerekek unták én is fáradtan,kirojtolódott szájjal a sok beszéd után,ami egész nap elhagyja a szám, gyorsan határozottan mondtam a segítő sorrendet :...Sabát le!...  a gyerekek  kérdően  néztek rám, mint a kis borjú az anyjára. -kicsit gondolkodtak...aztán dőlt mindenki a nevetéstől! ...tudták,hogy ez, amit félrebicsaklott gyelvvel,gyors gondolattal mondtam az , csakis a sapka és a kabát lehet!

 Szakmailag nagy kihívás a 3-7 éves gyermekekkel az 1848-as Szabadságharcról beszélgetni.  - Reggelente a gyerekeket   Petőfi S.: Jó, jóreggelt kívánok c.versével szoktam köszönteni . Nem tehetek róla- én szeretem Petőfi verseit, különösen, ha a gyermekekhez is tudok szólni vele.

Képeslapokból kivágott fotókkal és ezzel a verssel kezdeményeztem. Megmutattam a kicsiknek a nagy költő óriás portréját és felesége törékeny képmását.   - Szendrei Júlia, volt a költő bácsi felesége -meséltem óvodásaimnak.  Nem is gondoltam,hogy a gyerekeket ennyire érdekli a történet,amit előadtam Petőfiről,feleségéről és Zoltánkáról a kisfiukról.

Petikém tágra nyílt szemekkel itta szavaimat, amikor megszólal - De szép neve van a Júliának!  Nagyon boldog voltam, hogy sikerült felkeltenem érdeklődésüket, és némi ízelítőt adhattam a korról, amelyben élt és halt a nagy költő. Méginkább annak örültem, hogy milyen jó ízléssel vette észre a kisgyermek ezt a gyöngyszemet!  - Ezen felbuzdulva, megkérdeztem tőlük, ki tudja hogyan ünnepeljük március 15-ét?  - Mi az oviban  magyar kokárdát varrtunk , magyar zászlót festettünk és megtanultuk a Nemzetidal 1. és 2. versszakát. Énekeltem Kossuth Lajosról és együtt énekeltük a Tavaszi szél c.dalt.

Az egyik kislány magabiztosan adott választ kérdésemre :   -Sztrájk lesz március 15-én.    Meghökkentem, bár már nem is csodálkoztam azon,hogy egy óvodásnak erről az ünnepről ez jut eszébe!  Kivánom , hogy a tavaszi megújulás,szabadság és békesség vésődjön az emlékezetekbe!

"Elmúlott a rövid farsang,de mi azt nem bánjuk.".....Dalolták rég a férjhez menni készülő lányok.

A mi  kis ovinkban is megvolt a a farsangi mulatság. Már vízkereszt óta farsangi hangulat tombolt  nálunk.  A gyerekek nagyon élvezik, ha más "bőrébe" bújhatnak, de még inkább, ha a felnőttek öltenek maskarát! Már megszokták,hogy az  óvó nénik és még a dajka nénik is beöltöznek. Sőt tudják előre kitől,milyen alakoskodást várhatnak. Tőlem elvárják,hogy vén banya ,szamár vagy egy dagadt Pista bácsi legyek.

Az idén nem volt kedvem csúfnak lenni, konszolidált "jelmezt" vettem fel. Magamra öltöttem szegény megboldogult nagynénikém színházi ruháját,amit máskor nem vennék fel. Csalódást  is okoztam vele!  -Te mi vagy? - kérdezték. Mivel semmi frappáns  válasz nem jutott eszembe,rávágtam,hogy - nagyságos asszony! - az melyik mesében volt? -Kár,hogy nem a szamár jelmezed vetted fel, mert az tök jó volt!

Kezdődik a nagyanyáink korában is oly népszerü gyermekdal.... ...A tél vége, még kimutatja a foga fehérjét, úgy istenigazából!

Gyerekeim végre élvezhetik a tél örömeit! ..../ Nem úgy ,mint mi felnőttek./.... Eddig ,csak virtuálisan élhettük meg a hógolyózást, hóembert is csak só-liszt gyurmából készíthettünk, de most......adtunk az élvezeteknek!  

Jól beöltöztünk - én is felvettem ezer éves udvari, .játszós csizmám,sálam. - Ez mi a fejeden?- kérdezték, mert manapság nem látni,  ilyen bebugyolált fejü asszonyságokat az utcákon.  Válaszomat tudomásul véve , Zsoltikám jól kupándobott  egy jókora hógolyóval -zengett a fülem tőle. 

- Na megállj!  - és a mászóka mögé rohantam.  -Ez itt az én váram! Aki velem van , idejön hozzám és segít az ellenséget legyőzni!  - Te vagy a királynő! - kiabálta  Zsoltika. -Ugye én is veled vagyok? - Nem dobsz meg?

- Ja! Az előbb még Te támadtál,most pedig kölcsön kenyér visszajár!.......-Bummm!!

Igen, mindenki cipeli a maga keresztjét!.... Látszik az utca emberén, mennyi keresztet cipel a vállán!  Szótlanul, lehajtott fejjel, személytelenül,mint a "zombik " /szól a Hs7 együttes egyik dalában/ bandukolnak   a szürke,téli  utcán.

Ezekből a savanyú arcokból azonban , egykettőre  mosolygó járókelő  válik, ha meglát egy vidám, mégis a maga keresztjét cipelő óvodás csoportot.....    Cipeltük ám, de milyen örömmel a magunk készítette, keresztben összekötött botokra erősített szalmabábúnkat!  Masírozott a kis csapat a Városi Gyermekkönyvtárba,  kiszebáb szépségversenyre!

Hogy idáig eljussunk, mozgósítottam az udvaros Sanyi bácsit és állandó asszisztensemet , a férjemet, hogy : Ugyan már!  Szerezzenek  bárhonnan is -szalmát vagy szénát!  Nosza....!Beindult a gyűjtés! Sanyibá a szomszédjából,férjem egy környékbeli lovardából kunyerálta a kincset érő szénát-szalmát. ..Gyermekeim nagy örömére elkészítettük a szalmaésszel bíró bábot, akinek ill. aminek még nevet is adtunk!  Keresztapja Petikém lett, aki egyből Bélának szentelte. - Miért pont Béla?  Tettük fel a nehéz kérdést:  Azért, mert apukám otthon a Szilvi macskát  Bélának hívja !

Nos, ezek után keltünk útra , boldog terhünkkel a vállunkon,nem kis meglepetést okozva, a szürke téli utcán! 

Az én drága gyermekeim a téli szünet után nagy hévvel vetetteték magukat a szabad játékba. Épitkeztek a szőnyegen-  csodálatos várat,állatkertet,és  rakéta bázist. Gyönyörködöm az új létesítményekben és fantáziájukban,kreativitásukban! 

Konstatálom magamban,hogy igazuk van a szakembereknek abban,hogy a szabad játék a legfejlesztőbb a kisgyermek számára. Nem avatkozom bele,csak megkérdezem mi készül?

Petikém- az én aranymondásairól híres gyermekem mondja nagy elánnal:- Tudod óvó néni! Ha berozsdásodik az óvóda,  ilyen rakétabázist építünk ide!

- Na az jó lesz,mert reggel úgy éreztem,hogy itt mindenki repülni fog,amikor behoztátok megmutatni a karácsonyra kapott új játékokat!

Dsida Jenő szép sorai jutnak eszembe: " Itt a szép,víg karácsony , élünk dión,friss kalácson: mennyi finom csemege! kicsi szíved remeg-e?    -  Bizony,hogy remeg ! adja meg a választ József Attila Betlehemi királyok c müvével. 

Mint minden évben , most is az óvodai karácsonyi ünnepen, József Attila  versét adtuk elő.   Máriát testesítette meg áhitatos,gyengédségével a Télanyut megalkotó óvodás kislány.  József a 4 éves Balázs volt, aki oltalmazóan, de harcosan töltötte be  szerepét. / Harcolt egy diócsörgőért,mert ő is muzsikál,nem csak a pásztorok! /   A napkeleti bölcsek: koronával a fejükön,palásttal a vállukon, ajándékkal a kezükben  járulnak a szegények királya elé....Megható pillanatok.!..... Eljött az ebéd ideje. Ülünk a az alkalomhoz illő teríték felett,gyertyafényes,karácsonyfaégős "fényáradatban". Közben hallgatjuk a Király karácsonyi dalait - éppen a Betlehemi királyok strófáit énekli, amikor az én kis királyom,Péterem megszólal:  - Holnap én szeretnék a feleség lenni! ....mondja határozottan.-De hiszen te fiú vagy! -mondom én .  Te nem lehetsz feleség,csak a kislányok lehetnek a Máriák! - Na, erre Péterkémnek legörbült a szája és igazi könnyeket hullatott! - Tolerancia!-mondom magamban.-  Na jól van! Akkor holnap Te leszel!

Barkácsoltunk a gyerekekkel. Télapocskákat és egyéb aktualitásokat. -Miközben nagyban munkálkodunk ez egyik nagycsoportos -iskolába készülő- kislány megszólal: - Én Télanyut csinálok!

Hirtelen megáll az olló a kezemben, megakad  a lélegzetem, szóhoz nem jutok....hopááá....! És bevillan  egy kép a napokban látott  bulvár újság címlapjáról!... Ez a gyerek már olvas? -ötlött fel bennem a jóhiszemű  feltételezés, vagy a család férfi tagjaival folytattak eszmecserét a Tálapó párját illetően? ........ - Mindegy!   -Ez egy szakmai kihívás mindkettőnknek ! -görgetem tovább gondolataimat.

- Nem vehetem el felvillanyozódott alkotókedvét sőt, itt az indíték testtudatának fejlesztéséhez!  -Forognak tovább agyamban a kérdések és válaszok.....Dönteni gyorsan kell ! -  Rendben van! Készíts Télanyut! - Ne felejtsd el,hogy hideg van, nagy a hó és Télapócska is felvette jó meleg bundáját!......

Igen, beöltöztünk!   ...kolléganőm jóvágású Krampusznak,  szép piros szarvakkal,csupa feketében, én pedig piros selyem csukjás pelerint öltöttem Szt.Miklós utódaként. 

Természetesen  a szakáll, a zsák, a kampós bot, pápaszem és a messzilátó sem maradhatott el !  .....A csoportszobák ajtaját szigorúan becsuktuk, nehogy avatatlan szemek össztüzébe kerüljünk!... Csengettünk,kopogtattunk és menekültünk az óvoda udvarára, hogy minél előbb képbe kerüljünk! ........A csoportszobák ablakai előtt játszottuk a Jó Mikulás és a Huncut Krampusz szerepét!  - Miközben a gyerekek az ablakokban kopogtak,  énekeltek ,verseltek a  a rég várt látogatóknak.  Mi igyekeztünk minél többet mókázni, tisztes távolból,hogy ránk ne ismerjenek: - Almát aggattunk a fák ágaira,madáreleséget helyeztünk a madáretetőbe, kipróbáltuk az udvari játékokat. Vicces volt ,amikor az "öreg"Mikulás csúszdázott,mászókázott és megpaskolta virgácsával a rendetlenkedő,de kedves Krampuszát.....A gyerekek tobzódtak,hogy ott vannak,akiket annyira vártak! Árgús szemmekkel  figyelték minden mozdulatunkat . Azt is ,mikor és hogyan hagyjuk el az udvart! .... Igen, el kellett mennünk,de hogyan?...  A legtermészetesebb módon, integetve a gyerekeknek , indultunk a kapu felé.  Lassan mentünk, vártuk hogy elmenjenek az ablakból!

Nem tágítottak!.....Ezért kimentünk az utcára.....A gyerekek kíváncsi szemei elől az autósok harsány dudái és a járókelők integetesei, elé menekültünk! Élveztük is a helyzetet, vettük a lapot!  Mi is integettünk, örültünk egymásnak! .... A legjobban akkor lepődtünk meg, amikor a semmiből elénk toppant egy kéményseprő!.... A Mikulás,Krampusz és a Kéményseprő találkozása!  Mintha előre megbeszéltük volna a hármas csúcsot!  Egymásra néztünk és fogtuk a hasunkat ! A  Mikulás szakáll a nyakamba csúszott a zsákkal meg a térdem csapkodtam. Krampuszom mégjobban szétkente a fekete festéket az arcán!  ...a kéményseprő szerényen mosolygott a szája elé kötött fehér kendője fölött....Neki könnyü volt,mert ő igazi volt!...... ...........Mi úgy éreztük , több megpróbáltatást,már nem tudunk elviselni, így berohantunk a szomszédos kis boltba, ahol vesztünkre egy nagymama vásárolt kis unokájával. ....A kicsi megrőkönyödve kapaszkodott a mamája kabátjába!  Próbáltuk  őt megvigasztalni, amikor a nagymama összecsapta a kezét és nevetve megszólított bennümket : He-he -he- hi-hi -hi  -Óvó néni,hát maguk azok!  ...Akkor már a boltos is velünk nevetett és megengedte,hogy az üzletében gyorsan lekapkodjuk a  jelmezünket.... ruháinkat a  télikabát alá rejtve,  visszasétáltunk az oviba, mintha akkor érkeztünk volna a munkahelyünkre.  A gyerekek  pedig ujjongva mesélték,hogy itt járt a Mikulás a Krampusszal! ... Csillogó szemekkel,büszkén tárták elénk a bizonyítékot: A cipőkbe,csizmákba gyömöszkölt piros csomagocskákat. ......... És a kéményseprő? -Az a mi titkunk maradt!!...............   

Most jön az óvó néni Mikulás története:

Abban az időben,amikor Nagykarácsonyban próbáltuk gyermekeinket maradandó élményekhez juttatni, gondot jelentett a kollektíva számára- Miként szervezzük meg az óvodában a Mikulás ünnepet úgy, hogy ne legyen az előző ismétlése, izgalmas, fantáziát megmozgató és a gyermeki érzelmekre, életre szólóan hasson! ?

Az ötletet gyermekkoromból  merítettem: Mikulás napján az én édesanyám megbeszélte a szomszéd néninkkel, Mariska nénivel, hogy este 5 órakor kopogtasson az utca felöli ablakunkon. Ennek az ablaknak a párkányán édesanyámmal, már jóval korábban elhelyeztük a fényesre tisztított csizmákat.  Majd Ő,  hogy mi a hugommal ne vegyük észre ,beletette az ajándékokat.  Azokon a Mikulás - estéken önfeledten játszottunk ,de amikor meghallottuk az ismerős kopogtatást, futottunk az utcai szobánkba! Tudtuk,ez a kopogás senkiére nem hasonlít, ez csak is  Ő  lehet, a Nagy Puttonyos!  A sötét szobában nem lehetett a villanyt felkapcsolni! - Ez volt a szabály !  Énekelni pedig nagyon hangosan kellett,hogy meghallja a Mikulás bácsi!   Aki egészen addig kopogott,amíg  harsogott a Hull a pelyhes....!   Közben a varázslatos, csillogóan piros csomagot kerestük a tekintetünkkel.  Gyermeki szemeinkkel láttunk egy csodálatos képet, amely bennünk , lelkünk legmélyén rajzolódott.  A  nagy Puttonyos, öreg Mikulást, aki erős és halhatatlan.   - Ezt az élményt  meséltem el kolléganőimnek,akiknek  tetszett az az ötlet,hogy mi magunk öltözzünk be Mikulásnak és Krampusznak. Azzal a feltétellel,hogy nem megyünk be a gyerekek közé a csoportba,hanem az ablakból figyelhetnek bennünket,amint az óvoda udvarán ténykedünk.      A többit bízzuk a gyerekek fantáziájára!-  De ez,már egy másik történet. 

Éveken keresztül Nagykarácsonyba vittük óvodásainkat, Mikulás nézőbe. A legelső látogatás - maga volt a csoda!  A  Mikulás háza olyan volt,mint álmainkban!  .. A  kastély szerü épületet hatalmas fenyőfák vették körbe. Bejutva a Jó Öreg házába,kedves falusi nénik fogadtak bennünket!  A berendezés azt tükrözte:   -Itt valóban a Mikulás lakik!  Mi felnőttek is meghatódtunk az egyszerűen, őszintén a gyerekeknek szóló szolgáltatáson.- Mert,hogy az volt -tudta mindenki,csak a gyerekek nem sejtették!  És mi   évről-évre       hűségesen utaztunk a kedves öreg Mikuláshoz ,aki valóban kedves  és igazi öreg volt!.......Aztán teltek-múltak az évek,a Mikulás házát felújították,a Mikulást is megfiatalították.....No,nem a régi  szép épületet tették szebbé,hanem gazdasági okokra hivatkozva,átköltöztették az ősfenyők öleléséből a faluba, egy régi családi otthonba a Mikulást, aki ebben a szükös kis kuckóban is olyan szeretettel várta a kicsinyeket, mint korábban. -  Csak a varázs kopott meg egy kicsit!...Aztán beteg lett szegény Mikulás bácsi,mert ő is emberből volt -ki tudja él -e még?- és követte őt egy média által felkapott fiatal Mikulás, aki borízű hangon szólalt a gyermekekhez . Ettől kezdve,csak látványos üzlet volt az egész!  A gyerek cseppet sem számított! - A tavalyi kirándulásunk  Nagykarácsonyba , enyhén szólva katasztrófális volt! Szó szerint le akarták fagyasztani a látogatókat,hogy jövöre is legyen náluk valaki! - 10 fokos hidegben a Toj-Toj WC-ben, az apró óvodások, tényleg majd megfagytak!  - Akkor elhatároztuk: - Nekünk nem kell több Nagykarácsony!    - Ennyi pénzért és fáradtságért nem érdemes elhagyni az óvodát!  ........Az idén megkértem hűséges férjem- úgyan áldozzon már rám néhány órát és helyettem öltözzön be Mikulásnak! - Az óvó néni Mikulás  egy másik történet lesz-  Drága uram,aki 30 év után erre is hajlandó volt-felöltötte a szép piros egyenruhát. Kezébe ragadta a nagymama görbe botját.Hátára dobta a zsákját és körbejárta óvodánk csepet sem nagy épületét és a megbeszéltek szerint kopogtatott az ablakokon.- A gyerekek  a várakozástól izgatottan kapták föl a fejüket és harsogták. -Jó Mikulás! Kedves bácsi! Tessék hozzánk besétálni! .......- kezdetű versikét.      A  Mikulás megfáradva, öregesen sétált be hozzánk a gyerekek nagy örömére - igaz volt, olyan kicsi ,aki nálam keresett menedéket.  A nagyok talpraesetten hellyel kínálták, széket vittek eléje.....Igen ám,de volt a Mikulás kezében a botja mellett, valami gyanúsan virgácshoz hasonló ágköteg. -kissé megszeppentek tőle - volt kinek nyomós oka volt rá - így Mikulásunk elmesélte utazása történetét........."A napokban sajnos hó helyett, eső esett.   Ezért a rénszarvasaimat a hegyekben hagytam  -mondta az öreg Mikulás-  és repülővel kellett hozzátok eljönnöm!  Amikor a repülőtérre igyekeztem,megbotlottam és az ajándékok kigurultak a zsákomból. Ekkor  vettem észre,hogy két róka  koma követett, akik az ajándékok felé futnak!   Éppen egy mogyoró bokor tövében találtam magam.  Na -gondoltam- török le belőle néhány vesszőcskét!    -így is tettem! Aztán elkergettem ezekkel a jó suhogó mogyorófa vesszőkkel a rókákat!" -mesélte a bátor, öreg Mikulás,aki megmentette a kicsinyeknek szánt ajándékokat....A gyerekek nagyra nyílt szemekkel és fülekkel hallgatták az elbeszélést,majd megszólalt arany mondásairól híres Péterkém: -"Én nem is tudtam,hogy van igazi Mikulás!" 

Ma testnevelés foglalkozást tartottam a csoportban.  Elhatároztam,hogy kihasználom a havazás adta kellemes élményt és beépítem a gyerekek által kedvelt tevékenységbe. A mozgás nagy öröm a kisgyermeknek különösen, ha játékos.

Én pedig fejleszteni akarom őket  úgy, hogy ne vegyék észre hogy, közben tanulnak!  A testtudat kialakítása ebben az életkorban nagyon nehéz,de elengedhetetlenül fontos!  Mivel vegyes csoportot vezetek az iskolába készülő gyermekeknél iskolaérettségi követelmény a testrészek pontos ismerete,valamint az oldaliság /jobb-bal/  kialakulása.  A kicsiknek is meg kell tanulni az alapvető testrészeket, hiszen a kognitív fejlődés része.

A drámapedagógiában tanultak közül-a röktönzést hívtam segítségül.  Mondókára egyenletesen jártak,majd futottak és tapsra megálltak mozdulatlanul,mint a kis szobrocskák.   - Én most, gyúrok egy hatalmas hógolyót! -közben úgy tettem,mintha valóban gömbölyíteném a hólabdát.

-Amelyik testrészedet eltaláltam a hógolyómmal,meg kell fognod! -Mondom hova dobom!

Aztán "dobáltam " a hógolyókat egyiket a a másik után,közben határozottan soroltam: -eltaláltam a bal térdedet, a jobb könyöködet, a bal füledet, a bal bokádat.....És a gyerekek nevetve visongva kapkodtak a testrészeikhez,pontosan oda,ahova a "hógolyó esett."    

Élveztük az alig beköszöntött telet bent a meleg csoportszobában!

A csoportszobában a gyerekek éppen az akvárium élővilágában gyönyörködnek, amikor Petikém kiabálni kezd:
- Éva néni, gyere gyorsan, de siess! - Szaladok, ahogy a játszó gyerekek között tudok és kérdem:
- Mi történt?
- Nézd csak Éva néni! - mondja Péterkém - Kisiklott a hal!! - És mutat a víz tetején lebegő élettelen kisállatra. :)